siófoki közösségi portál: programok, blogok, fórum, fotók, videók, játékok
Nem mindennapi élményben volt részem a nyáron, mikor egy kicsi denevérre leltem a szobámban. Hogy mikor repült be, nem tudom, csak egy furcsa, eddig még általam sosem hallott hangra lettem figyelmes, mely semmi hez nem volt hasonlítható. Szegényke ott lógott a függönyön, (természetesen fejjel lefele, mert a denevérek már csak ilyenek.) nem volt egyszerű lefejteni róla. Kicsi hátsó lábaival, apró körmeivel igen erősen kapaszkodott a cérnafüggönybe. (Mivel hogy az első lábai szárnyakká alakultak) Kis trükkel egy cipős dobozba varázsoltam, majd a kertben útjára engedtem ezt az igen kedves kis állatot. Mint tudjuk, a denevéreket sokáig bizalmatlanság kísérte, talán a kicsit bizarr külsejük miatt, illetve talán amiatt a tévhit miatt, hogy vérrel táplálkoznak. Összefüggésbe hozták őket a vámpírokkal és a boszorkányokkal. Idővel, ahogy számuk csökkent, úgy koptak le róluk a babonák, tévhitek. Nekem is egy ilyen babonás mende -monda jutott eszembe elsőként. De azonnal szertefoszlott, mikor közelről megpillantottam, illetve "farkasszemet" néztünk. Aztán meg hagyta, hogy lefotózzuk. Ma már mindenki tudja, hogy a denevérek az emberre nézve teljesen ártalmatlan teremtmények. Semmilyen kárt nem okoznak és mivel rovarokkal táplálkoznak még hasznot is hajtanak a kártevők elleni küzdelemben. Különleges vadászmódszerük van a rovarok elejtésére. Ultrahangokat bocsátanak ki és a visszaverődő hanghullámok alapján tájolják be áldozatukat. A "radaros" módszer rendkívül sikeresnek mondható, minden mozgó célpontra rácsapnak. A gyerekek körében faluhelyen, nyári estéken remek szórakozásnak számított megfigyelni, amint a feldobott kavicsot eleségnek nézve elkapják a denevérek. Tehát ne bántsuk őket, ők sem bántanak minket. Korábban Siófokon is felröppent a hír, hogy a panel házakat is látogatták ezek az éjszakai repülő koboldok. De aztán a hír hamar elült, nyilván visszaállt a természet egyensúlya, mint mindig.


szemtől szembe....

a cipős doboz magányában....
Hazánkban a denevérek védett állatok. Azt mondják, 26 faj ismeretes, ebből 6 különösen védett: pisze denevér; kereknyergű patkósdenevér; csonkafülű denevér; nagyfülű denevér; tavi denevér; hosszúszárnyú denevér.
A mi példányunk vajon melyik fajta?
Aki ilyen ismeretekkel rendelkezik, kérem azonosítsa be és jelezzen vissza.
Köszönöm előre is.
Hozzászólás
HozzászólásokSióPort által a Szeptember 16, 2010-on 9:24am-kor
HozzászólásokKersákné Rózsa által a Szeptember 14, 2010-on 8:55pm-kor
© 2012 Created by SióPort.
Működteti:
Profilkártyák | Jelentse észrevételét | Használati feltételek
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a SIÓFOKI WIW –nak.
Csatlakozzon a(z) SIÓFOKI WIW közösséghez