siófoki közösségi portál: programok, blogok, fórum, fotók, videók, játékok
„Siófok, kedvenc városom” címmel 2010. december 19.-től amatőr fotópályázatot indított a Siófoki közösségi oldal (www.siofokiwiw.hu). A pályázat célja, hogy a közösség tagjai fotókon keresztül mutassák be Siófok értékeit, mit és miért szeretnek kedvenc városukban.
Lezárult a Siófoki WiW fotópályázat közönségdíjának szavazása és a zsűri is meghozta döntését a meghirdetett három kategória nyerteseiről. Nyereményben az első helyezettek részesülnek, de a zsűri a harmadik helyig rangsorolta a fotókat, melynek során húsz pályázó 111 képe került értékelésre.
A szervezők sikeresnek ítélik meg a fotópályázatot, hiszen a szép számú fotó - köztük főként a díjazottak - nagyszerű képi világgal mesélnek Siófokról. A Siófoki WiW közösségi tere is nagyobb élettel telt meg. Nem csak a pályázat kapcsán volt aktívabb a közösség, hanem a pár tucat új taggal kibővülve egyéb témákban is. Számos fotó és videó került fel a portálra az elmúlt időszakban, ismeretségek és barátságok kötettek, és olyan blogbejegyzések születtek, melyekkel talán a legismertebb közösségi portálok sem büszkélkedhetnek.
A legtöbb fotót, 57-et a "Természetes és épített környezet" kategóriába nevezték, a "Kulturális és közösségi élet" címszó alá 33, míg a "Turizmus" jelöléssel csak 15 fotó érkezett. Sajnos néhány esetben érvénytelen nevezés is történt, lemaradtak a fotók címei és kategória besorolásai.
Közönségdíj
A közönségdíj szavazása során 14 kép osztozott a 34 vokson. Többségük 1-1 szavazatot gyűjtött, így az élen szoros verseny alakult ki. A 8 vokssal büszkélkedő első helyezett mögött csak egy szavazattal maradt le a második, és hárommal a harmadik.
A tagok kedvence két darab olasz pizzát nyert házhoz szállítva a Party Bisztró Pizzéria jóvoltából és a "Siófok története 2010-ig" című könyv egy példányát is átveheti a Balatonpress kiadótól
A Szervezők
2011.02.01.
Kategória díjak
Nem volt könnyű helyzetben a zsűri. A pályázók nem igazán vették komolyan a kategóriákat, a beküldött fotók 90%-a bármelyik, bármilyen kategóriában nevezhető lett volna, illetve voltak olyanok is, amelyek egyikben sem. A természetes és épített környezet kategória amolyan "mindent bele" kategória lett, a többség úgy gondolta, hogy ha ebben nevezi alkotását, akkor nagy bakot nem lőhet. Ennek az lett az eredménye, hogy e csoport abszolút túltelített lett, míg a másik két kategória eléggé szegényes (és az igazat megvallva, néhány fotót leszámítva, témáját nem igazán találó, nem oda illő képek gyűjtőhelye).
Kár ez egyrészt azért, mert így a természetes és épített környezet kategóriában sok olyan alkotás "kallódott el", amely egy másikban akár dobogós is lehetett volna. Másrészt azért, mert így a másik két kategóriában esetleg olyanok is díjazva lettek, amelyek az említett mindent bele versenyben talán labdába sem rúgtak volna. Ezen azonban a szervezők és a szűri változtatni nem tudott, hisz a kiírásban nem volt feladatukká téve, hogy átnevezzék egyes alkotásokat egy másik kategóriába. Ez nem is lett volna fair lépés a többiekkel szemben.
Természetes és épített környezet kategória
Az első helyezett nyereménye egy órás különleges polinéz masszázs Sinka Edit masszázs terapeutától és a "Siófok története 2010-ig" című könyv egy példányát is átveheti a Balatonpress kiadótól
| Nyertes 1. helyezett ![]() Antal Gábor: Hajnali futó |
2. helyezett![]() Halász: A csend, a béke és a nyugalom |
3. helyezett![]() Ferenc Szutor: A Balaton télen |
Aki jól választott kategóriát, szinte félsikert ért el. Mondható ez annak ellenére, hogy a pályázat fő szlogenje, azaz a Siófok, az én városom, mint a művek tárgya a képek jó részében nem is jelenik meg. Így ezt nem is vettük szigorúan, hisz az jelentősen lecsökkentette volna a versenyben maradó fotók számát.. A Balatoni táj önmagában való megjelenítése már szinte "lerágott csont", nem elegendő Siófok, a város a meglévő kategóriák szerinti bemutatásához, eredetileg ennél többre számítottunk volna. Az ötletet, kreativitást, humort, érzelmeket vagy a szokatlan megvalósítást, kivitelezést nagyrészt hiányoltuk, ahol viszont fellelhető volt, ott meg is jutalmaztuk.
Kulturális és közösségi élet kategória (rendezvények, sport, család)
Az első helyezett nyereménye két főre szóló tiszteletjegy a Liliomfi zenés vígjátékra a Kálmán Imre Kulturális Központba 2011. február 13.-án. Továbbá a "Siófok története 2010-ig" című könyv egy példányát is átveheti a Balatonpress kiadótól
A sorrend kialakításában szerepet játszott a az ötlet, téma, a kép "mögött rejlő" üzenet, a megvalósítás, az esztétikai érzék. És persze a kategóriának, a pályázat tárgyának való megfelelés. A technika (telefonos, digitális vagy analóg, amatőr vagy profi fényképezőgép) használata nem volt szempont. Vagyis egy értékelhető telefonos kép előrébb soroltatott, mint egy rossz fényképezőgéppel készített.
Turizmus kategória (vendéglátás, szórakozás)
Az első helyezett nyereménye egy Pendrive a Mobil Computer felajánlásából és a "Siófok története 2010-ig" című könyv egy példányát is átveheti a Balatonpress kiadótól
| Nyertes 1. helyezett ![]() Mcfield: UFO Siófokon |
2. helyezett![]() Antal Gábor: Vasútállomás |
3. helyezett![]() Fehér Mónika: Élő stúdió |
Hogy a döntés mechanizmusát is elmagyarázzuk: belegondoltunk abba, hogy külföldiek vagyunk, akik sohasem jártak Siófokon, és e fotók alapján akarjuk megismerni, hogy milyen a város, miért szeretnek vagy nem szeretnek itt élni az emberek, és ha itt élnek, akkor mik a szokásaik, életkörülményeik, milyen a környezetük? Erre kellett válaszolni a három kategória képeivel...
A Zsűri
2011.02.01.
------------------------------------------------------------------------
Pályázati feltételek
A fotópályázaton való részvétel nincs sem életkorhoz, lakóhelyhez, sem műfajhoz kötve, várjuk Siófoki WiW tagok régi és új, fekete-fehér és színes digitális fotóit, az alábbi 3 kategóriában:
- Természetes és épített környezet
- Kulturális és közösségi élet (rendezvények, sport, család)
- Turizmus (vendéglátás, szórakozás)
Kérünk minden pályázót, hogy a képeknek adjanak címet illetve kategória besorolást!
A pályázatra csak olyan képek nevezhetők be, amelyeket a pályázó maga készített. A pályázatra csak Siófok WiW tagok pályamunkáit fogadjuk el, regisztrálni a játék időtartama alatt folyamatosan lehetőség van.
A regisztráció még sosem volt ilyen egyszerű! Akár Google, vagy Facebook fiók összekapcsolásával is elvégezhető! További segítség itt olvasható.
Egy pályázó maximum 5 képet küldhet be kategóriánként, akár korábban publikált felvételeket is.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a Siófok WiW a beküldött képek között jogosult szelektálni, így a témához, szemléletmódhoz nem illeszkedő képek nem kerülnek beválasztásra a pályamunkák közé, különös tekintettel a pornográf vagy 18+ tartalmakra.
Díjazás
Eredményhirdetés: 2011. február 1.
Mindhárom kategóriából egy fotó kerül ki győztesen, melyek készítői vehetik át a nyereményeket.
Egy fotó közönségdíjat nyerhet, amire a beküldési határidő lejárta és az eredményhirdetés közötti időszakban lehet majd szavazni.
A "Kulturális és közösségi élet" kategória első helyezett fotó készítőjének nyereménye: két főre szóló tiszteletjegy a Kálmán Imre Kulturális Központba a 2011. február 13.-i Liliomfi mű előadására
Az "Természetes és épített környezet" kategória első helyezett fotó készítőjének nyereménye: egy órás különleges polinéz masszázs Sinka Edit masszázs terapeutától
A "Turizmus" kategória első helyezett fotó készítőjének nyereménye: Pendrive a Mobil Computer felajánlásából
Közönségdíj: Két darab olasz pizza házhoz szállítva a Party Bisztró Pizzéria jóvoltából
Ezen kívül minden díjazott (első helyezett) a "Siófok története 2010-ig" című könyv egy példányát is átveheti a Balatonpress kiadó jóvoltából!
A díjak odaítéléséről szakemberekből álló zsűri dönt.
A zsűri egy filmes alkotópáros, Szőnyi Gergely rendező,- forgatókönyvíró és Helényi Tamás operatőr, fotós - akik a képeket vizuális megvalósításuk, valamint üzenetük, mondandójuk szerint fogják értékelni a kategóriáknak és nevezési feltételeknek megfelelően. A pályázó elfogadja, hogy a zsűri döntése végleges és nem megfellebbezhető.
Jogok
Személyeket is ábrázoló fényképek esetén a pályázó köteles szavatolni, hogy a fényképen megjelentetett személyek a képük, arcuk, illetve környezetük publikálásához kifejezetten hozzájárultak, illetve, hogy a fotók egyébként mások személyiségi jogait nem sértik. A beküldött képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
A pályázó elismeri és szavatolja, hogy az általa feltöltött képek szerzői joga őt illeti, és a feltöltött fotókkal kapcsolatban harmadik személynek semmilyen szerzői jogi, vagy egyéb jogosultsága, illetve igénye nincsen.
Amennyiben a beküldött fotó eredetisége kétséges, a Siófoki WiW felhívására a pályázónak bizonyítania kell a fotó eredetiségét.
A pályázó elismeri, hogy bármely szerzői jogi igény teljesítéséért helytállni köteles, illetve, hogy a Siófoki WiW mentesíti bármely ilyen kötelezettség teljesítése alól.
A beküldött, illetve feltöltött fotók a szerző tulajdonát képezik. A Pályázó hozzájárul, hogy a beküldött munkákat a Siófoki WiW és a Sióport bemutassa, külön térítés és engedély nélkül.
Adatvédelem
A Siófoki WiW a pályázók adatait bizalmasan kezeli, azokat harmadik személynek nem adja ki.
A szervezők nem vállalnak felelősséget a pályázók téves adatszolgáltatásáért, elveszett regisztrációkért, valamint technikai problémákért.
Nevezés
A fotók beküldési határideje: 2011. január 20.
A fotókat a Siófoki WiW oldalán lehet feltölteni előzetes regisztrációt, illetve már tagok esetében bejelentkezést követően, az ebből a célból létrehozott „Siófok, a kedvenc városom amatőr fotópályázat” blog bejegyzéshez fűzhető hozzászólásokban.
A regisztráció biztosítja, hogy a pályázat lezárását követően a szervezők a nyertesekkel kapcsolatba tudjanak lépni. Kérjük ezért a pályázókat, hogy regisztrációs adatlapjukon pontosan adják meg nevüket, elérhetőségeiket.
Kérjük továbbá, hogy minden feltöltött fotó esetében adják meg annak címét is és a kategóriába sorsolást.
Kellemes játékot, sok szerencsét!
Hozzászólás
Mcfield Ufo-s képe a Balatoniwiw fotópályázatán is helyezést ért el, de Mcfield nem jelentkezik. mecfield hol vagy?
HozzászólásokZsu által a Február 1, 2011-on 10:01pm-kor Gratulálok a helyezetteknek és a résztvevőknek egyaránt! Nagyon sok és szép kép készült!
Nehéz volt a választás, de a zsűri nagyon kitett magáért és kiválasztotta a legszebb képeket! 
HozzászólásokSióPort által a Február 1, 2011-on 7:48pm-kor Kedves László! Dani 9:42-kor adta le szavazatát, mely a 9. lett volna. Addigra már publikáltuk az eredményeket, melyekben 8 szavazatot számoltunk az első helyezett esetén, tehát a délelőtti szavazat nem került beszámításra, maradt az 1 szavazatnyi különbség. Talán a második hely is örömmel tölti el a helyezetteket.
Ha legközelebb játékot szervezünk, megpróbálunk több ajándékot is szerezni a helyezést elérőknek. 
Gratulálunk minden nyertesnek és helyezettnek! Köszönjük a szervezők önzetlen munkáját és a támogatók felajánlásait! 
Úgy tudom,hogy az volt a pályázatban 2011.01.31.-én éjfélig lehet szavazni.
Akkor érdeklődnék,hogy adhadta le a közönségdíjra a szavazatát 2011.02.01.-én délelőtt és így lett első.
Szerintem megszegte a szabályt vagy nem?
Gratulálok a díjnyertes fotók készítőinek és őszinte elismerésem a Szervezőknek!

HozzászólásokRony által a Január 31, 2011-on 11:01pm-kor
HozzászólásokRiedl Lászlóné Pomucz Mária által a Január 30, 2011-on 4:46pm-kor
HozzászólásokBónay Lászlóné által a Január 29, 2011-on 9:35pm-kor
© 2012 Created by SióPort.
Működteti:
Profilkártyák | Jelentse észrevételét | Használati feltételek
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a SIÓFOKI WIW –nak.
Csatlakozzon a(z) SIÓFOKI WIW közösséghez