Ó, az a bájos városka, Hálófalva!

Az internetről szóló diskurzusban - mintegy a telefonnal kapcsolatos viták megismétlődéseként - nagy súly kerül arra, hogy az emberek interakciót folytathatnak olyan személyekkel, akár távoli országokban élnek, és névtelenül is, akikkel egyébként nem léphetnének kapcsolatba. Kétségtelen, hogy az internet újszerű kapcsolatokat tesz lehetővé, amelyekre korábban nem kerülhetett sor. Ám ugyanennek a technológiai eszköznek az elterjedése egyúttal magával vonhatja a helyi közösségek és a helyi interakciók megváltozását is.

A lényegre tapintva illusztrálják ezt Keith Hampton és Barry Wellman szociológusok figyelemre méltó megfigyelései. Ezek a kutatók az 1990-es évek végén vizsgálatokat folytattak Toronto egyik elővárosában, amely a „Netville" („Hálófalva") nevet kapta, mert a városfejlesztők ingyenesen igénybe vehető szélessávú internet-hozzáférési hálózatot építettek ki az itt lakók számára. Bárki, aki az ebben a városrészben felépített 109 új családi ház valamelyikét megvásárolta, egyúttal nagysebességű internetkapcsolathoz, továbbá videotelefon- és más online szolgáltatásokhoz is hozzájuthatott, a zenei adóktól az egészségügyi szolgáltatásokon keresztül a helyi vitafórumokig, napi 24 órán keresztül. Különféle technikai okokból azonban, amelyek nem függtek össze a lakók kívánságaival, először csak 60 százalékuk kapta meg ezt a szolgáltatási csomagot, 40 százalékuk kimaradt belőle. Ennek eredményeként két csoport jött létre, amelyeket egyfajta természetes kísérlet keretében össze lehetett hasonlítani egymással. 1997-től 1999-ig maga Hampton is Netville-ben lakott, és tanulmányozta az új technológia hatását a közösségi interakciókra.

Azok a lakosok, akik részesültek az említett szolgáltatásokban, mélyebb és szélesebb körű kapcsolatokat létesítettek más lakosokkal, több szomszédsági köteléket építve ki a környezetükben. A szolgáltatási hálózatba „bekötött" és az abból kimaradt lakosok összehasonlítása feltárta, hogy az előbbiek sokkal több szomszédjukat ismerték név szerint (az előbbiek 25, míg az utóbbiak 8 szomszédjukat tudták megnevezni). A vizsgált hathónapos időszakban kétszer annyi (hat, illetve három) emberrel beszélgettek ezek közül rendszeresen, több (öt, illetve három) szomszédjuk otthonába látogattak el, és egy hónap alatt jóval többször (22, illetve 6 alkalommal) hívták fel őket telefonon. Az elektronikus kommunikáció tehát nem felváltotta vagy kiszorította, hanem jelentősen megerősítette a szomszédok kapcsolataira Amerikában jellemzőnek mondható közvetlen társadalmi kötelékeket.

Az új technológia hozzájárult továbbá a kötelékek és interakciók fenntartásához a netville-i lakosok és a Netville-től bizonyos távolságra élő korábbi barátaik között is. A „bekötött" lakosok például a többieknél kissé nagyobb mértékben ápolták a kapcsolati hálójuk olyan tagjaihoz fűződő kapcsolataikat, akik több mint ötven kilométer távolságban laktak tőlük, ily módon ellensúlyozva elköltözésük potenciálisan ezzel ellentétes hatását kötődéseik fenntartására.

Társadalmi kapcsolataikat azután a közösségi eseményeken való részvételre és különféle közérdekű tevékenységekre való mozgósítás útján a közösség hasznára fordították. A sors iróniája nyilvánul meg abban, hogy a lakosok mozgósításának egyik célpontja éppen a netville-i lakópark fejlesztője volt, aki rendelkezésükre bocsátotta az új technológiai eszközöket. A netville-i lakosok az online és offline kapcsolataikat egyaránt arra használták fel, hogy közös fellépéssel, egymást támogatva tiltakozzanak az otthonukban tapasztalt konstrukciós hibák ellen és nyomást gyakoroljanak az ingatlanfejlesztőre azok kiküszöbölése érdekében. Az a gyorsaság, amivel képesek voltak koordinálni ez irányú erőfeszítéseiket, teljes meglepetésként érte az ingatlanfejlesztőt, és arra kényszerítette, hogy a lakosok kívánságait „a vártnál gyorsabban és több forrásráfordításával" igyekezzen kielégíteni. A la¬kosok emellett - szintén koordinált módon - nyomást gyakoroltak a városi tisztségviselőkre is, hogy ne engedélyezzék a fejlesztő számára egy másik lakásfejlesztési projekt megindítását.

Nicholas A. Christakis, James H Flower: Kapcsolatok hálójában